Miért célszerű pályázatíró cég szolgáltatásait igénybe venni?

A mai magyar pályázati rendszert ismerve nyugodtan kijelenthető, hogy a pályázatírás és a hozzá kapcsolódó projektmenedzselés egy külön szakterület, amelynek alapos megismerése nem kevés időt igényel. Egy pályázatírásra szakosodott vállalkozás jól ismeri a sok esetben bonyolult pályázati rendszert, a kevésbé átlátható aktuális pályázati kiírásokat illetve azt is, hogy mi várható a közeljövőben. Tanácsot tud adni, hogy az adott fejlesztési elképzelést melyik kiírás segítségével célszerű megvalósítani, melyik felhívással tudjuk a legmagasabb támogatási intenzitást elérni. Érdemes-e esetleg várni újabb, a projekthez inkább igazodó felhívásra.

A legtöbb pályázatírással foglalkozó vállalkozás sikerdíjas konstrukció keretében kínálja szolgáltatásait. Ebben az esetben nincs kockázat, hiszen fizetési kötelezettsége a pályázó cégnek a pályázatírók felé abban az esetben keletkezik csak, amennyiben támogatásra érdemesnek ítélik az adott projektet.

Több pályázati konstrukció esetében elszámolható költség a pályázatírás illetve a pályázat benyújtásához szükséges különböző tanulmányok elkészítésének díja is.

A legfontosabb előnye azonban egy profi cég megbízásának, hogy nem kell humánerőforrást elvonni a vállalkozásától erre a feladatra. Ha nem rendelkezik vállalkozása pályázatírásra szakosodott munkaerővel, célszerű megoldás egy profi cég megbízása. Ezzel nemcsak rengeteg időt spórol meg, de a tapasztalat révén nagyobb esélye is van a sikerre.